Palota Röplabda Sport Club

img
Budapest Bajnokság U-15

2022. 05. 23. hétfő

U15 lányaink elmúlt másfél hete tartalmasra és izgalmasra sikeredett. Május 11-én a BVSC gyermek csapatát láttuk vendégül a sződligeti csarnokban a Budapest bajnokság keretein belül.

Osztályokkal magasabb szinten szereplő ellenfelünk sajnos 3:0 arányú győzelmet arattak, de a pontarány alapján az ilyen vereség a legkeserűbb. Szépen küzdöttünk, de sajnos a hibáinkat és bizonytalanságainkat kihasználta az ellenfelünk.

Május 17 kedd sem volt a legegyszerűbb napunk, ugyanis 16:00-tól a Vasas "A" csapatával, 17:30-tól pedig a Vasas "B"csapatával mérkőztünk meg a budapest bajnokság legvégső körében.

Az "A" csapat ellen az első játszmát elveszítettük, de a másodikban egy olyan játékkal egyenlítettünk, amit ritkán láthattunk a lányainktól. Valahogyan minden összeállt arra a játszmára és pazarul mezőnyöztünk, sáncoltunk, nyitottunk. Agresszív befejezéseink nem hagytak kérdéseket. 1:1-es állás után, minden lehetséges ponton változtattunk. Mindenki megkapta a játéklehetőséget, és pihentek is páran a soron kövezkező meccsre. Nem hajszoltuk a győzelmet, mert pontokban már úgy sem tudtunk sem közelebb kerülni, sem elbukni a tabellán kiharcolt helyünket. Az eredmény 3:1 vereség, de mindenki szépen megoldotta a feladatát.

Kisebb pihenő után máris jött a következő meccs, melyen a lányok hozták a kötelezőt. A Vasas "B" csapatát 3:0 arányban legyőztük, ahol a lányok összeszedetten és szépen játszottak.

A szereplésünk a 2021/2022-es szezonban a Budapest Bajnokságban leány gyermek korosztályban III.helyezést jelent, ami nagyon szép eredmény. Hatalmas gratuláció a lányoknak, nagyon sokat küzdöttek a bronzéremért!

Csak a Palota! ❤️

Eredményeink:

  • Palota RSC - BVSC 0 : 3 ( 19:25, 21:25, 24:26 )
  • Vasas "A" - Palota RSC 3 : 1 ( 25:8, 24:26, 25:18, 25:21 )
  • Palota RSC - Vasas "B" 3 : 0 ( 25:14, 25:6, 25:9 )