Palota Röplabda Sport Club

img
U13-as torna Dunakeszin

2023. 04. 30. vasárnap

Április 22-én, szombaton, az U13-as lányaink, Dunakeszin játszották az utolsó fordulójukat.

A kiírt három mérkőzésből, sajnos csak kettőt tudtunk lejátszani, mert a Kistext csapata nem tudott részt venni a tornán. Az ellenük jegyzőkönyvezett eredmény 3:0, a javunkra. Jobban örültünk volna egy jó küzdelemnek, de sajnos így alakult.

A házigazda VSD 'B' csapata ellen játszottuk az első mérkőzésünket, melyet pontatlanul kezdtünk. Nem jöttek a nyitásaink és fejben elmaradtunk önmagunktól, de a fölényünk látható volt. Néhány pont előnyt kiharcolva megnyugodtak a lányok és magabiztosan hoztuk a szettet(1:0). A második játszmában sem voltunk messze a biztos győzelem megszerzésétől, de végén újra a nyitáshibák okozták a zavart, melyet nem tudtunk javítani(1:1). A harmadik játszmában rövidzárlat, 7:0 oda, de valami olyan nyugalommal konstatálták a lányaink, hogy az edzőjük is csak pislogott. Aztán jött az első jó nyitás és mintha egy másik csapat lett volna a pályán. 7:7 egy pillanat alatt, aminek a vége 25:13 lett ide, így 2:1 arányban nyertük a mérkőzést.

A második mérkőzésünkön a KVSRC csapata ellen az első pillanattól uraltuk a meccset. Az első két játszmát nyertük, ezért a harmadikra kissé lazább szellemben mentünk a pályára. Lehet már a fáradtság is közrejátszott, de a végén elúszott a harmadik játszma. A mérkőzést 2:1 arányban lehoztuk, ez volt a lényeg.

Szép zárása volt ez torna, ennek a hányattatásokkal teli szezonnak. A sorozatos betegséghullámok és az év közben ránk nehezedő teremproblémák ellenére kitartóan edzettek a lányaink és nagyon szépen fejlődtek. Leírhatatlanul büszkék vagyunk rájuk, és köszönjük, hogy minket választottak, hogy megismerjék ezt a nagyszerű sportágat.

Nem tudunk eleget hálálkodni azért a példaértékű szülői támogatásért, amit egész szezon alatt kaptunk, konkrétan egy mentőövvel felérő segítséget jelentett számunkra! Köszönjük mindenkinek!

Eredmények:

  • Palota RSC - VSD 'B' 2 : 1 (25:14, 22:25, 25:12 )
  • KVSRC - Palota RSC 1 : 2 (12:25, 20:25, 25:12 )

  • Csak a Palota! ❤️